Chapter Twenty-Nine

Justin szemszöge:

Hogy bánhattam így vele?
Ha őszintén beszélek vele, és meg tudom fűzni, hogy maradjon, most éppen itt szuszogna mellettem az ágyamban. Nem értem magamat. Ki a hibás mindig? 
Én..
Legtöbbször én szúrok el mindent. Aztán már nem érdekel senkit a bocsánatom, vagy a sajnálom szó. Kit is érdekelne egy magam fajta bocsánatkérése? Talán Shannont. Áh, miért is álltatom magam?
Reggel van. A szobámban ülök az ágy szélén. Eszembe jutnak a hülyeségei. Amikor egy csapat csippendél srácot hozott nekem.
Szinte a mentalitása és a mérhetetlen bosszúvágya nagyon hasonszőrű a magaméval. (Amit akkor, abban a csipkés szerelésben leművelt... Huhh) De ez a bosszú eléggé jól sikeredett. Csak bele kell gondolni mennyire szexi volt.
A másik kérdés az illata. Az nagyon hiányzik. Olyan volt mint a Douglas női része. (Igen, ott is jártam, mert szülinapjára parfümöt vettem volna..) De  azt már Austin-nal ünnepelte.. Mocsok..
Tennem kellene valamit az ellen, hogy örökre elveszítsem. Kellett nekem úgy beszélnem vele..
Apropó Austin.. Néhány dolgot megtudtam róla.
Az apja maffiás, így ő is az, mivel betöltötte a 18-at.. Szegény Shan..

Shannon szemszöge:

Austin eléggé furán viselkedik.Hiányzik Justin.. És rosszul is esett minden amit mondott! Még most is a fülemben csengenek a szavai: Takarodj innen! Jó, alapjában nem valami sértő megfogalmazás, de pont tőle nem vártam volna. Talán többet érzek iránta, mint Austin iránt?

- Szivi! - kiabált Aust. Hurrá! Tuti megint be van lőve!
- Mondd - vágtam rá unottan.
- Jó lenne, ha mire hazaérek kajával várnál. Ja és meztelenül. - röhögött.
- Jó lenne, ha tiszta fejjel érkeznél haza és nem mint egy drogos.
- Mit mondtál? - közeledett felém.
- Egy kibaszott drogos vagy! - ordítottam. - és még süket is. - a tűzzel játszom.
Egy nagy ütést éreztem az arcomon, és elestem. Ezután sarkon fordult és elhúzott.
Még fel sem fogtam, hogy megütött. Austin... Miért?
Eleredtek a könnyeim is. Folytak lefelé, és ahogy a könnyeim a kérdéseim is szaporodtak. El kell innen tűnnöm. Felrohantam az emeletre, és közben a tenyeremet az ütés helyére raktam. Fájt. Nagyon. De az jobban, hogy a "szerelmem" tette ezt.
Összedobáltam az ágyra az összes cuccomat, elővettem a lila bőröndöm és belepakoltam.
Elindultam a kocsim felé. Bepattantam és első utam az egyik telefonszolgáltatóhoz vezetett. Le kell cserélnem a számom. Beléptem, és egy ismerős alakot láttam az egyik pult előtt.
- Uram kérem, meg kell tudnom a számát. - csapott az asztalra.
- Sajnálom Mr. Bieber, nem adhatunk ki ilyen bizalmas dolgot. - mondta a 30-as éveiben járó, de erősen kopaszodó férfi a pult másik oldaláról.
Várjunk. Jól hallottam volna, hogy Mr. BIEBER? Ha ez Justin, akkor én biztos szívrohamot kapok. Szeretem őt, és csak most ébredtem rá. Shannon, te nagyon hülye vagy!

Justin szemszöge:

Elhatároztam, hogy elmegyek Shan-ért Miamiba. Az út nagyon hosszú volt, pedig első osztályon repültem, meg minden, de még is fáradékonyabb voltam. Leszállás után elindultam az egyik telefonszolgáltatóhoz. Kiskoromban nagyon sokszor jártam Miami utcáit, tudom mi, merre, hány méter.

- Jó napot, egy bizonyos hölgy telefonszámáért érdeklődöm.
- Sajnálom, de ha mond nevet, ha nem mi nem adunk ki telefonszámot.
Hallottam, hogy nyílik az ajtó, majd csukódik és egy hang ami nagyon hasonlít Shan hangjára, majd egy erős Jó napot kívánok - kal nyugtázta jelenlétét.
- Uram kérem, meg kell tudnom a számát. - csaptam az asztalra.
- Sajnálom Mr. Bieber, nem adhatunk ki ilyen bizalmas dolgot.
A fejemet lehajtottam, majd gondolkodni kezdtem. Vajon mi lehet most Shannel? Mit csinálhatott vele az a kis drogos görény?
Elfordítottam a fejem és megláttam Shannon Rose Lanet. Te jó isten! Van a világon igazság.
- Shannon? - fordultam teljesen felé.

Shannon szemszöge:

- Shannon? - hallottam azt a hangot, amiről azt gondoltam, hogy soha többé nem hallok.

- Justin.. - pityeredtem el. Hogy miért? A válasz egyszerű.. Viszontlátom Őt. 
Odafutottam, és megöleltem. Kimentünk a kocsimhoz. Ráültem a motorháztetőre ő pedig lazán elém állt. Vártam. Azt hittem most jön az, hogy megmagyarázza mit is keres itt. Vagy talán kit?
-Justin! -szólítottam meg erőteljes hangon.- Miért jöttél ide? -tudattam vele első kérdésem. Igen, lett volna több is, de azokra nem került sor, ugyanis Justin elfelejtett beszélni. Az első kérdés után vártam pár másodpercet, hátha csak gondolkodik. De utána sem szólalt meg, én pedig már nem bírtam tovább ezt az őrjítő szótlanságot. Tudom, érzem, hogy oka van annak, hogy ide jött és "egy" telefonszámot akart.
-Justin! -csaptam le magam mellé a motorháztetőn- Válaszolj már. -förmedtem rá. Ismét nem válaszolt, csak bámult. Nem hiszem el. Bámul, bámul és csak bámul. Viszonoztam pillantásait a már-már nyomasztó csendben. Hirtelen elkezdtek cikázni barna szemei a szám és a szemem között. Felemelkedtem, és megtettem azt, amit mind a ketten akartunk. Amire azóta vágytunk, hogy eljöttem onnan. Lassan közel hajoltam arcához, egyik kezemet hátára vezettem majd egy erőteljes mozdulattal magam felé megtoltam. Szánk összeért. Ajkai ugyanolyan finomak, mint voltak. Ám a csók megrekedt. Én ültem a motorháztetőn, Justin szorosan lábaim között, szánk összeér, de semmi csók. Justin még legalább egy teljes percig bámult egyenesen bele a szemembe. Majd kínzó lassúsággal végre lehunyta szemeit és ajkai elváltak egymástól. Nyelve finoman masszírozni kezdte ajkamat, aminek köszönhetően kinyíltak, ezzel tökéletes bejutási lehetőséget biztosítva Justinnak, amit természetesen, maximálisan ki is használt. Mióta ismerem, talán először csókolt ilyen lágyan és finoman. Mindig vad, kissé durva és erőszakos volt. De most annyira gyengéd és finom, hogy el sem hiszem. Hirtelen hasamban ezer meg ezer pillangó kezdett repkedni. Kezem akaratlanul is mozgásba lendült és beletúrt Justin tökéletesen beállított hajába. Ő sem tétlenkedett persze. Egyik kezét fenekemen tartotta, ezzel folyamatosan biztosítva a közelségemet, másikkal pedig érzékien simogatta arcomat. Gondolom nem kell mondanom, hogy mesés pillanat volt. Ám ekkor..

Sziasztok. Hát itt a várva-várt folytatás. Hangsúlyozom nem az én érdemem. A részt Csete Bella írta, szóval kommentbe dobhatnátok neki egy "köszönöm"-öt. Remélem minden #TeamJustin-os elégedett :) Nem nagyon tudok mit írni, várom a visszajelzéseket.

Sok puszi, Vivi♥

Nagyon fontos!

Nem tudom mennyire vettétek észre, de oldalt a modulsáv legalja fele és a címben változás történt. A címből lekerült a befejezett szó és az Adatok menüpont alatt a zárás mellől elkerült a befejezés dátuma és helyette egy új pont alakult Új rész címen. Igen, ez azt jelenti, hogy további részek várhatóak.
Aki szeretne, még plusz 2, igen 2 részt az legyen oly kedves és lökjön egy kommentet. Egyik kedves-bár kevés ideje ismert- ismerősöm felajánlotta, hogy a -kommentek alapján- mindenki nagy örömére ír még két olyan fejezetet amiben a helyzet eléggé bonyolódik. Vajon megmarad-e Austin és Shannon között a kapcsolat vagy megfordul Justin javára? Kedves Bieber úr képes-e megváltozni egy lány kedvéért és bár kegyet gyakorolva, de megszerezze őt? Ha lesz pár kommentet, ígérem kiderül minden. Minél hamarabb, minél több jön annál hamarabb lesz fent a két rész. 

Sok puszi, Vivi♥

Chapter Twenty-Eight

A szívem hirtelen kihagyott egy ütemet. Nem is tudom már mióta próbálom felhívni. Számtalan kudarc után, talán nem véglegesen, de egy ideig feladtam. De most! Hisz ő hív engem.
-Vedd fel nyugodtan -búgta halk, lemondó hangon J. Valószínűleg eléggé rosszul eshetett neki, hogy amikor feltárja az érzelmeit, kiteríti az összes kártyáját én egyszerűen nem foglalkozom vele, mert egy másik, távoli fiú hív.Úristen, tényleg. Képzeletben gyorsan felpofoztam magam, hiszen már legalább egy perce csöng a telefonom és ha tovább húzom az időt és elmélkedem a múlton le fogja tenni és azzal valószínűleg az utolsó lehetőséget is eldobnám magamtól.Kezem a fénysebességet meghazudtoló módon nyúlt a készülékért, majd olyan gyorsan sprinteltem a szobámba, mint még soha. Uh, tényleg. 200 métert valószínűleg sosem futottam le még ennyi idő alatt. Ez elgondolkodtató.
Shanon! Már megint gondolkodsz, sőt ami rosszabb magadhoz beszélsz! Vedd már fel azt a telefont, vagy tényleg elszúrod..

-Halo? -szóltam bele kissé bátortalan, rekedt hangon.
-Szia Shan! Hogy s mint? -kérdezte bársonyos, kedves, simogató hangján Austin. Éreztem, amint a vonal túlsó végén mosolyog. Oké-oké. Tudom, hogy ez rendellenes, de egyszerűen éreztem, amint szájának görbe vonala elindul felfelé, majd féloldalasan elmosolyodik. Pont, mint szokott. Istenem. Annyira hiányzik, hogy nincs itt. Hiányoznak a suliban eltöltött hosszú napok, amiket mindig könnyen feldobott. Egy pillanat alatt képes volt mosoly csalni az arcomra. De most, hogy nincs itt ez nyilván lehetetlen.
-Itt vagy? -vitte fel a mondat végén a hangsúly jelezve kérdő szándékát ami persze teljesen kizökkentett a gondolkodásmenetemből. Upsz, már megint magamban beszéltem. A fenébe. Erről le kell szoknom.
-Persze, csak meglepett, hogy hívtál és hirtelen szóhoz sem jutottam. -Ez az. Pacsit nekem. Ilyen jól, még talán egyik szituból sem vágtam ki magam.
Most már teljesen megbizonyosodhattam Austin arcán bujkáló mosolyról hiszen hallottam, ahogy félhangosan felnevetett. Nem is, inkább csak kuncogott.
-Szóval hogy vagy? -ismételte meg a már korábban feltett kérdését.
-Ja, persze. Nem is válaszoltam. Megvagyok és te? -ültem le ágyam szélére. Pontosabban csak szerettem volna, mivel sikeresen mellé ültem, így akkorát puffantam.
Austin megint felnevetett, majd illedelmesen megkérdezte:
-Jól vagy?
Gyors választ adtam kérdésére, majd áttértem egy fontosabbat dolgot, dolgokat érintő témára:
-Igen, csak mellé ültem az ágynak-apró kacaj, amolyan lányos nevetés- Austin-szólítottam meg komoly hangon a nevetést teljesen elhagyva immáron.
-Mondd!
-Én is szeretlek! -hadartam el egy másodperc alatt, majd hallgattam. Vártam volna valamiféle válaszra, de ehelyett kínos csend telepedett közénk. 
A vonalat egyikőnk sem szakította meg, de egy szót sem váltottunk minimum 3 percig. Ez a 3 perc óráknak tűnt, végül én törtem meg a közöttünk uralkodó kínos zajtalanságot.
-Austin! Sosem gondoltam volna, hogy így érzel. Tudod, ezt még senkinek sem mondtam, de sosem kaptam még senkitől annyi szeretet és törődést, mint tőled. Igen, azt, hogy senkitől azt tényleg úgy értem. Anyát mindig csak a pasik érdekelték, apa pedig még fiatalon elhagyott. Ha úgy vesszük, csak te vagy-itt kicsit megállítottam a tagolt beszédemet és elgondolkodtam egy percre-vagyis voltál nekem az egyetlen akire tényleg mindig számíthattam. Bevallom, sosem gondoltam még kettőnkre ÚGY, de nem tartom lehetetlennek. Megértem, ha a leveledet komolyan gondoltad, csak azt akartam, hogy tudd én is ugyanúgy szeretlek, mint Te.
- Ez aranyos Shannon. Az érzéseim nem változtak, csak próbáltam elfojtani. És akkor most mi lesz .. öhm.. kettőnkkel? - kérdezte meg félénken a mondat vége felé egyre halkabban.
-Tudod ezt innen több száz kilométerről nehéz lenne megoldani, de annyit biztosan mondhatok, hogy én is szeretlek.
-Támadt egy szuper ötletem-Hangja ellágyult és gondolom, legalábbis amennyire ismerem szemei biztosan felcsillantak.

~1 hónappal később:

-Igen anya, bepakoltam mindent és igen Jeremy, az irataim is nálam vannak-válaszoltam kissé ingerülten a több ezer kérdésre amik anyától és Jeremytől érkeztek.

Nem is mondtam. Nagy nap a mai. Költözök. De nem akárhová. Egyenesen Miamiba. Igen, átmenetelig, bár remélem később teljesen is Austinhoz költözök. Az a bizonyos telefon beszélgetés után még aznap is órákat beszéltünk, de utána kivétel nélkül mindennap felhívott és ha egy vagy másfél órát nem beszéltünk akkor egyet sem.

Itt állunk a kocsi felhajtón és Jeremy már a volán mögött ül. A csomagjaim ellepik az autó összes területét. Egyedül nekem van még hely, de ezenkívül egy szalmaszál se férne el. Anyának még egy utolsó puszit nyomtam arcára, majd beültem. Jeremy leengedte a kézi féket, lábát a kuplungra helyezi, majd lassan gázt ad. Én egy pillanatra a szélvédőn keresztül felnézek a házra és ekkor meglátom Justint, aki az ablakon keresztül bámulja a lassacskán induló kocsit. Ekkor jöttem rá. Nem hagyhatom itt köszönés nélkül. Egyébként a vallomása óta nem is beszéltünk. Ő került engem, nekem pedig teljesen kívül esett a figyelmemen. De nem volt szívem így itt hagyni.

-Jeremy, állj!-parancsoltam rá, majd hirtelen kicsaptam az ajtót és rohanva szegtem át az autótól Justin szobájáig tartó távolságot. Mikor megpillantottam, elé léptem és amilyen szorosan csak tudtam megöleltem.

Éreztem, amint az ő kezei is lassan a hátamra fonódnak. Ám az ölelés gyorsan megszűnt közöttünk, mert Jus ellökött magától (?).

-Mi van? -vettem rá értetlen tekintetemet.

-Azt gondoltad, hogy majd romantikusan ölelkezünk, meg puszilózunk, mint a filmekben?

Jó vicc, drága. Tudod, ugyan olyan vagy, mint a többi lány, akikben eddig csalódtam. Eléred, hogy kimutassam, legalább is közöljem veled, hogy szeretlek aztán Te meg a képembe röhögsz és mondod, hogy bocsi nem érdekel.. Majd mással szórakozhatsz, de velem nem. Most pedig takarodj a szánalmas kis pasidhoz és használd ki őt is, pont mint engem.

Én meglepetten álltam előtte. Mindenre számítottam, csak erre nem. Jól kiosztott, pedig én csak elakartam köszönni tőle, csak kedves akartam lenni hozzá, de..

-Nem hallottad? Takarodj már innen. -majd megfogta a karomat és kihúzott az ajtó elé. Amint ezzel végzett ő visszalépett egyet, így a szobájába került, majd úgy csapta az ajtót az arcomba ahogy csak tudta.

Nem erre számítottam. Csalódottan ballagtam le a lépcsőn, majd búskomoran ültem be az autóba. 

-Kicsikém minden rendben? -jött az ablakhoz anya.

-Persze -küldtem felé egy hamis mosolyt, majd lassan végre legurult az autó a felhajtóról.

Hát viszlát New York elmélkedtem magamba, majd az ablaknak döntöttem fejemet és úgy csodáltam a tájat.

-Úristen, siessünk már. Most zárták be a kapukat, Jeremy segíts.

Két bőrönddel a kezemben gyorsítottam lépteimet, szinte futottam. Jeremy leutánozta a mozgásomat és így éppen hogy, de elértem a gépet. Vegyes érzelmekkel foglaltam helyet és vártam az indulást.

Egyfelől rettentő boldog voltam, hiszen ismét láthatom Austint és megölelhetem, megcsókolhatom először, és beletúrhatok a hajába. Ezt nem is meséltem. Telefonban mondta, hogy megnőtt a haja és erre az volt a válaszom, hogy majd jól beletúrok. Ezután minden beszélgetés végén elmondtam neki, hogy majd jól összeborzolom.

Másrészről nagyon bántottak Justin szavai. Valóban igazak voltak.  Ő egyáltalán nem olyan fiú, aki szerelmet vall egy lánynak is de nekem mégis megtette én pedig csak ellöktem, mint egy darab szart. Már elnézést a kifejezésért. De csak azért, nem ugorhatok a karjába, mert szerelmet vallott. Előtte mennyit bántott? Szinte mindennap mondott valamit ami csontig hatolt.  Ezt nem tudom neki csak úgy elfelejteni.

-Öveiket kérjük csatolják be, a felszállást megkezdjük! -szólalt meg hirtelen a légi kísérő. A feladatok teljesítése után fülemet zenével kényeztettem, de előtte még a mellettem ülő öreg nénit megkértem, hogy ha odaérünk keltsen fel. Aranyosan rábólintott. Fejemet a széktámlájának döntöttem és szemeimet lehunytam.

~Kicsivel több, mint 2 év múlva

Helyzetjelentés a jövőmről. Nem hiszitek el, de minden a lehető legjobban alakult. Az út alatt egész végig a "justin kérdés" járt a fejemben, de amint ideértem és megéreztem Austin szeretetét egyből elillant az összes nem ide való gondolatom. Aus az első perctől kezdve úgy bánt velem, mint egy hercegnővel. Legalábbis mellette annak érzem magam. Mindenhol előre enged, nyitja az ajtókat, kihúzza a széket, fagyit vesz nekem, levisz a partra, rajzol nekem a homokba és aranyosan játszik velem a vízben. Ezelőtt fogalmam sem volt arról, milyen is a szerelem. De hogy is lehetett volna, hiszen sosem voltam az. De mellette megtanultam elfogadni magam és értékelni  legapróbbnak tűnő dolgokat is. Anya még mindig nem változott. Most, hogy távol vagyok tőle még jobban nem keres. Hetente egyszer hív, de néha azt is elfelejti, szóval csak két hetente. Jeremyről és Justinról sem hallottam azóta semmit. Tulajdonképpen ami azt illeti, itt mindenki befogadott és úgy bánnak velem, mintha családtag lennék. El sem hiszitek mennyire jól érzem magam. És hogy mi a tanulsága a történetemnek? Értékeljük azokat az embereket, akik bármikor mellettünk voltak/vannak és ne hagyjuk elmenni őket. Tegyünk azért, hogy még véletlen se veszítsük el a kevés igaz barátunkat vagy a szerelmünket. Sose feküdjünk le haraggal, mert nem tudhatjuk mi lesz másnap. 

Hát korábban érkeztem el ehhez a ponthoz, mint gondoltam, de eljött. Sajnálattal jelentem be, hogy ez az utolsó része a blognak.Remélem tetszett a befejezés és hagytok egy pár kommentet, hogy mi volt a véleményetek úgy az egész blogról. 

A befejezéshez, több elég nyomós indok is vezetett, amiket most nem sorolnék fel. Továbbá az is az én számlámra írandó, hogy felelőtlenül nyitottam meg a blogot. Egy pillanatnyi ötlet alapján. Az elején tele voltam ihlettel, ötlettel, és két naponta hoztam az új részt. De most a vége felé, mint Ti is észrevettétek egyre ritkábban jöttek a részek az ötlethiány miatt. Sajnálom, hogy így alakult, de mindent köszönök amit tőletek kaptam. És hogy mi lesz velem? Nos, hát nem fogok eltűnni a süllyesztőben. December körül új bloggal jelentkezem aminek a címe International Love lesz. Azt persze már sokkal felelősségteljesebben fogom megnyitni. Előre megírom az összes részt, hogy már csak az adott időpontokban közzé kelljen tenni. Így nem lesznek késések vagy ihlethiány. Remélem továbbra is velem fogtok tartani és a jövendőbeli munkámat/munkáimat s legalább ennyire szeretni fogjátok. Szép tanévet és sok sikert!

Puszi, Vivi♥

Sajnálattal közlöm, hogy ..

A blog bezár. Persze nem véglegesen, de most úgy érzem időre van szükségem. Mindennel teljesen el vagyok maradva. Nem gondoltam volna, hogy az új iskolámban ilyen nagyok az elvárások, de hát így alakult. Ebből kifolyólag, még csak hozzá sem kezdtem, sőt, még csak gondolkodni sem gondoltam azon, hogy mi legyen a következő részben. Apropó következő rész. Ha akadna olyan kedves, aranyos, ügyes olvasóm aki szeretne segíteni a történet alakulásában ( egyenlőre csak tervekkel) az nyugodtan írjon ITT vagy pedig ITT. A segítségeket, illetve ötletek előre is nagyon köszönöm. És most pár szó a történetről. Ha senki sem jelentkezik, hogy segítsen akkor várhatólag, körülbelül jövőhét végén péntek, szombat vagy vasárnap körül kerül fel a folytatás. De az is megeshet, hogy csak utána, mert rengeteg órám van. Egy héten közel 40. Jut eszembe, kinek milyen a suli? Nyugodtan leírhatjátok, mert érdekel az olvasóim élete. 

Nagyon sajnálom, hogy így alakult és remélem megértitek a nektek kissé halványan körvonalazódó, de nekem elég kellemetlen helyzetet.

Nagyon szeretlek bennetek, sok puszi:

Vivi ♥