Chapter Twenty-Seven

Ágyam teljes hosszán végig fektettem, majd lábai alá párnákat tettem. Ezzel javítva vérének keringését. Éreztem, amint szívem annyira szaporán és erősen ver, hogy majd' áttöri bordáimat. Kicsit féltem a következő lépéstől. Komolyan, úgy éreztem magam, mintha egy kisgyermek volnék. Féltem, hogy bármely lépésemmel még nagyobb kárt teszek benne. Féltem mindentől, pedig nem vagyok ilyen. Miért történik mindez velem? Félek, hogy elveszítem. Na, ne. Hisz én már senkit sem tudok szeretni a sok csalódás után. Nem tudok úgy nézni a nőkre, ahogyan kellene. De most mégis azt érzem, hogy nem akarom, hogy itt hagyjon. Szükségem van rá, talán. Az őrlődés közben eszembe jutott, hogyha magammal beszélek azzal neki nem segítek. Tennem kell valamit. Döntöttem. Arra kell hagyatkozzak, amit a filmekben láttam. Biztos nem akkora marhaság, ha már képernyőre tették. Remélem. Így, hát finoman ütni kezdtem arcát. Először egyik, majd másik oldalról. Aztán próbáltam olyan helyzetbe "rakni", hogy a torkán akadt víz kifelé tudjon áramlani. De ehhez fejre kéne állítanom. Ez így nem lesz jó. Nagyon nem. Gondoltam magamban miközben reflex szerűen megütögettem a hátát is. Pont, mint amikor valaki félre nyel. 

Kétségbeesetten próbálkozom már egy jó ideje, de még mindig semmi. Feladjam? Ne adjam? Nem tehetem. Nem hagyhatom, hogy miattam halljon meg. Mondta az eszem, de testem mást mondott. Kezeim lecsúsztak Shan bársonyos bőréről és mellé feküdtem, majd halkan beszélni kezdtem hozzá. Miközben ujjaimat ökölben lévő kezére simítottam. Majd nagy ujjammal gyengéden simogatni kezdtem.

-Csak megakartam fogni a kezed-suttogtam, mintha ettől változna valami vagy hallaná.-Tudod, nem vagyok ám mindig olyan kemény és erőszakos.-folytattam-Csak valakik azzá tettek és már nem tudok más lenni. Félek attól, hogy szeressek valakit újra. Tudod?-majd egy kicsit még jobban rászorítottam kezére ujjaimmal-De, Te más vagy. Nem tudom, hogyan kezeljelek. Hisz úgy érzem fontos vagy nekem. De el akarlak taszítani magamtól, mert nem akarok újabb fájdalmat. Már kaptam eleget. Nem kell újabb.-itt kis ideig nem mondtam semmit, csak néztem az ablakon bevilágító Hold fényét. Nem kell sok idő, hogy szívem legmélyén lévő gondolat, érzés is a felszínre törjön. Hál istennek még időben.-Hát nem érted Shannon? Azért vagyok veled ilyen, mert szeretlek.
Ahogy ezt kimondtam hirtelen valami furcsát éreztem. A kéz, amit úgy szorongattam megmozdult. Ujja lágyan kezdte simogatni az enyémet. Ledöbbentem.

Miután megéreztem édes ujját arcára pillantottam és láttam, ahogy lassan rebegni kezdenek pillái, majd kinyílik a szeme. Kezemet rögtön kikaptam övéi közül és éreztem, hogy ismét rideggé válok.
-Jus..Justin. Mi történt velem?-ült fel lassan ágyamban miközben hirtelen mozdulatokkal fejéhez kapott.
-Ügyesen sikerült megfürödnöd. Nem emlékszel?-sétáltam keresztül a szobán, majd zsebre dugtam kezeimet.

Shannon szemszöge:

-Justin. Legalább, most ne légy már ilyen undok, nekem ehhez nincs erőm.-mondtam neki alig hallhatóan, majd fogtam magam, felálltam és ki akartam onnan menni. De egy lépést sem tudtam, mert mihelyst felálltam, észrevettem, hogy nincs rajtam ruha. 

-Hol vannak a ruháim?-váltottam most már kicsit erősebbre a hangom miközben szemöldököm az égig szaladt és próbáltam meztelen testem  lepedővel takarni.

-Honnan tudjam?-vágta hozzám ezt a két szót, még csak rám se pillantva.

-Jó, tudod mit? Rohadtul elegem van már a hülye flegmázásodból.-dobtam meg egy párnát, majd  úgy, a lepedővel körbe tekerve vonultam ki a szobájából (?).-Ja és amúgy meg, elég rendesen benne volt a kezed abban, hogy elindultam "fürödni"-változtattam el hangomat úgy az utolsó szónál, hogy érezhető legyen, hogy hogyan is értem. Majd becsaptam magam után az ajtót is.

Már annyira elegem van belőle. Még olyankor is bunkó, amikor ilyen dolog történik velem. De várjunk, csak. Egyáltalán, hogy került ide? Nem úgy volt, hogy elmegy valami flancos buliba? Gondolom nem 1-2 órásak az ilyen bulik? Minek jött haza? Minek kellett kiszednie abból a rohadt kádból. Nem bírom már tovább a pofáját.

Itt állok a bejárati ajtó előtt, zsebemben 200 $-ral és útnak indulok. Eldöntöttem, hogy elmegyek Austinhoz Miamiba. Ha oda érek, csak nem fog már visszaküldeni vagy ilyesmi? És végre mindent rendezhetek vele. Azt hiszem. Nehéz elindulnom, mert tudom, hogy hosszú lesz az út és semmi sem biztos. De úgy érzem még mindig jobb, mint Justinnal maradni. Így hát indulok.

Justin szemszöge:

Istenem. Hogy ez a csaj, nem tud a seggén maradni legalább 5 percre. Nem hiszem el. Épp nyugodtan telefonálok a szobámban, mikor hirtelen arra leszek figyelmes, hogy becsapódik a bejárati ajtó.

-Ahha. Oké..

Igen. megcsináltam már, csak hagyjál.

Nem fogod fel, hogy nem érdekel?-mondtam Connornak, majd ingerülten nyomtam ki a telefont. Connor a tanuló társam. A suliban rendelték ki mellém, mivel ő az iskola legjobb diákja vagy mi és mindig azzal fáraszt, hogy megcsináltam-e már ezt a feladatot vagy azt a feladatot, holott tudja, hogy a dombra épített tíz emeletes tetejéről szarom le a sulit. Leszaladtam a lépcsőn, majd bele ugrottam cipőmbe és felkaptam a kulcsokat.

Idegesen tolattam ki a garázsból, majd lassan mindenhova figyelve haladtam az úton. Néztem jobbra, balra de sehol sem láttam. Már átkanyarodtam a következő utcába, mikor végre megpillantottam. Akkor is már az utca végén járt. Uram atyám. Milyen gyorsan gyalogol ez a csaj, el sem hiszem. A gázra tapostam és másodpercek alatt utol értem. Leengedtem az ablakom, majd mellé hajtottam a kocsival és visszább vettem a sebességből.

-Szállj be, kislány!-küldtem felé egy mosolyt, majd visszapillantottam az útra.

-Azt várhatod, szép fiú!-kacsintott rám, majd sétált tovább.

-Hmm, szép fiú. Ez tetszik!-húztam kicsit az agyát és még mindig követtem a kocsival.

Tekintetem továbbra is az út és közötte cikázott.

Az előző mondatomra csak egy mosoly volt a válasz, majd tovább ment.

-Hé, Shan. Szállj be! Mindkettőnknek könnyebb lesz úgy!-erőltettem mosolyt arcomra, de belül kétségek gyötörtek.

-Nem. Sosem megyek vissza hozzád!-kezdett emelkedni a hangja-Nem érdekelsz. Elegem van belőled. Fogd fel és hagyj végre békén.-ordított már a végére és a sírás is kerülgette.

Tudjátok én az a fajta ember vagyok, akit 1 mondattal is fel lehet idegesíteni. Sőt azzal is ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy én akarom. Most így lett és elvesztettem a fejemet. Előrébb hajtottam az autóval, majd leparkoltam. Kiszálltam  és megindultam Shannon felé. Próbált kitérni előlem, de nem hagytam neki.

Mikor odaértem elé léptem, megszorítottam mindkét felkarját tekintetemet övébe fúrtam, majd suttogni kezdtem.

-Beszállsz és ennyi!

-Hülye vagy engedj el!-kiabált rám, ami csak olaj volt a tűzre. Még jobban megszorítottam kezeit, majd átdobtam vállam felett és térdhajlatánál összekulcsoltam a kezemet és a kocsihoz cipeltem. Ő közben persze végig ütötte a hátamat és kapálózott, hogy tegyem le, de nem tehettem. Hisz akkor elmegy. Nagy nehezen bepakoltam a kocsiba, majd én is beültem és bezártam az ajtókat. Feszített tempóval haladtunk haza fele. Duzzogva szállt ki a kocsiból is indult el befele. Levágta cipőit, majd megvárta míg én is beérek. Majd egyből nekem esett.

-Hogy képzeled, hogy betuszkolsz egy kocsiba? Hmm? Ez emberrablás is lehetne, remélem tudod. Simán fel jelenthetnélek. Annyira elegem van már belőled. Nem értelek. Mi a fenéért nem hagysz elmenni végre?

Nem tudtam mit mondjak erre? Azt láttam legjobbnak, ha befogom a száját. Számat erőszakosan nyomtam övének, majd nyelvem szinte rögtön harcolni kezdett a bejutásért.

Az első pár másodperc után Shannon eltolt magától. Próbáltam úgy csinálni, mintha nem érdekelne és folytatni akartam tovább, de mindig eltolt.

-Justin! Nekem ez így nem megy!-tolt el végleg testétől.

-Pedig hányszor ment már-vettettem oda kissé flegmábban, mint akartam.

-Na, látod. Pont ezért nem megy.-csapott karomra.

Én csak felvontam szemöldökömet és vártam, hogy folytassa.

-Egyfolytában piszkálsz, és flegmázol. Aztán erőszakoskodsz. De aztán utánam jössz most is. Azt sem tudom, hogy haza hogy kerültél, mert elvileg bulizni voltál. Sosem szoktál haza jönni, most még is. Most akkor mégis mi a francot gondoljak?

Elgondolkodtam szavain. És nem tudtam mást tenni. El kellett mondjam. Képtelen vagyok tovább magamban tartani. De szóban nem megy. Legjobbnak láttam, ha eléneklem neki egyik dalomat, amely a Boyfriend címet viseli. Tökéletesen tükrözi az érzéseimet jelen pillanatban.

(magyar felirat itt)

-Hát ezért viselkedem így. Szeretlek, de ez nem megy ilyen könnyen, hát nem érted?-hajtottam le a fejemet, és azonnal megszüntettem a szemkontaktust amely végig kísérte a dalt.

Shannon szemszöge:

Szentséges szűz Mária. A nagy Justin Bieber nekem énekelt. Ráadásul nem is akármit. Szóval szerelmes belém. De akkor miért bánt folyamatosan? Miért olyan velem amilyen? A dal hallatán ezernyi kérdés járt táncot elmémben. De a kérdéseken kívül ott volt az a tudat is, hogy énekelt nekem ráadásul elég jó hangon. Tényleg nem is tudtam, hogy így tud énekelni.

-J... Justin-próbáltam megszólalni-De ha ezt érzed, miért viselkedsz így velem?-tettem fel a legelső kérdést ami eszembe jutott.

-Tud ez nem i..-kezdett volna bele monológjába, de hirtelen megcsörrent a telefonom.

Akaratlanul is kirántottam zsebemből, majd a képernyőre pillantva teljesen lefagytam.

Az elektromos készülék kijelzőjén a következő név állt:

-Austin!

Hello-belló csajosok! Miújság? Mint láttátok oldalt volt egy szavazás, amire hál istennek elég sokan szavaztatok is. Az eredmény magáért beszél. Na persze, azok amik ebben a részben történtek nem jelentik azt, hogy most akkor rögtön össze is jönnek. Izguljatok csak tovább ;) Egyébként szerintem most hamarabb jött a rész, mint egyébként aminek örülök. Viszont! A következő szakasz elég rázós lesz. Jövőhéten kezdődik a várva várt (szarkazmus) iskola és ezen kívül is "különleges" lesz számomra a következő hét, de azt már inkább nem részletezem. Nem tudom mikor teszem ki a következő részt. Várhatólag szerda körül, de nem ígérek semmit! Remélem tetszett a rész és elég hosszú lett. Köszönöm a 13 kommentet, sokat jelentenek nekem. Sok puszi és mindenkinek jó év kezdést és sok sikert!♥

Chapter Twenty-Six

Nem tudom meddig sírhattam, mire végre eszembe jutott, hogy fel kéne hívnom Austint. Igen, ez egy remek ötlet. Felhívom, megkérem, hogy beszéljük  ezt az egészet meg és elmagyarázok neki mindent. Elmondom, mi, hogy történt és miből következett. Igen, ez lesz a legjobb.
Hirtelen ugrással tükröm előtt termettem és vörösen izzó szemeim körül letöröltem a könnycseppeket. Miután végeztem a fürdőbe léptem és hideg vízzel megmostam az arcom. Talán ettől kicsit csökken a szemem pirossága.
Teendőim és külsőm sikeres megváltoztatása után, biztos léptekkel hagytam el a szobámat. A lépcsőn lefelé haladva szemem már kereste az elektronikus készülékemet, ám nem járt eredménnyel. Gondoltam sebaj, majd ha leérek megkeresem. 2 pillanatba sem telt lent is voltam és arra a helyre indultam, ahol szerintem utoljára hagytam. A konyhába. Azonban ott nem volt. Átmentem a nappaliba, ott se volt. Kezdtem ideges lenni és most már kicsit idegesebben kerestem. Benéztem minden szobába. Fent-lent, mindenhol de sehol sem volt. Jó elég, gondoltam magamban. Felhívom egy másik telefonról és ennyi. Odalépek a falhoz, ahol a vonalas telefon van. Leemelem a kagylót és lassan, nyugodtan pötyögöm a számom, nem akarom magam feleslegesen felidegesíteni. Ha ideges leszek nem tudok Austinnal normálisan beszélni és az utolsó esélyemet is elronthatom. Ez terveztem, de amint meghallottam, hogy hol csörög a telefon, akaratlanul is felment bennem a pumpa.
-Justin!-üvöltöttem el magamat. Fejem bedagadt és egy rák színét vette fel.-Mi a fenét keres a telefonom nálad?-kiabáltam még mindig, miközben kettesével vettem a lépcsőfokokat, majd rá törtem szobájának ajtaját.
Aludt. Gondolhattam volna. Mindig alszik, mint valami mormota. A telefonom mellkasa alatt pihent. Hanyag mozdulattal téptem ki, mire felnyögött, mocorogni kezdett majd végül átfordult a másik oldalára.
Rápillantottam a készülék kijelzőjére és megláttam, hogy az Album mappában van bent és a képeimet nézegeti.
-Mi a franc?-emeltem meg egyik szemöldököm, majd nagyobb szerepet nem tulajdonítva ennek kiléptem.
A telefon továbbra is kezemben tartottam és idegesen kerestem ki Austin számát.

Egészen addig nem nyomtam rá a hívás gombra, míg be nem értem a szobámba és nem zártam magamra az ajtót. 
Mély levegőt vettem, ágyamat széknek használva ültem le rá, majd megnyomtam a gombot, mely talán eljuttatja hangomat a zöldes-kék szemű fiúhoz.
Végig vártam a hosszú csöngéseket egyszer, kétszer, sőt harmadjára is. Aztán tartottam egy kis szünetet, kimentem wc-re, majd vissza. Az ajtót most nem zártam be, csak lábam segítségével belöktem. Ismét a hívás gombra nyomtam és vártam. Már olyan régóta próbálkozom de nem veszi fel. De miért nem? Nem teheti ezt velem. Nem hagyhat itt. Hisz én is szeretem. Szükségem van rá. 

Épp egy újabb próbálkozás közepette vagyok, mikor lassan kinyílik az ajtóm. Láttam, hogy nyílik, de nem érdekelt. Én csak Austinnal akartam beszélni, senki más nem érdekelt. Így nem tulajdonítottam figyelmet az ajtóban álló a személynek. Aki az elején még nyugodt volt, de aztán, ahogy teltek a percek és nőtt a próbálkozások száma egyre ingerültebben vette a levegőt.
-Tedd már le, azt a szart! Nem látod, hogy nem veszi fel? Hányszor hívtad már? Legalább 10-szer. Ha érdekelnéd már rég felvette volna!-vágta hozzám Justin ezeket a nem túl kedves szavakat kis idegességgel a hangjában és az idegesítő önelégült mosollyal keretezett arcával.
-Menj ki!-Mondtam úgy, hogy rá sem néztem. Nem volt kedvem vele veszekedni. Eleve az ő hibája minden és még itt osztja az eszet. Kinek képzeli magát? Azt hiszi ő az Isten? Szánalmas. Belül persze fájt amit mondott, mert igaza volt. Ha érdekelném Austint, felvenné. Nem érdekel, nem mutathatom ki Justin előtt a fájdalmat, amit ő okoz, mert akkor még gyengébbnek és sebezhetőbbnek fogok látszani, amit Ő keményen kihasználna. Mielőtt bármit válaszolhatott volna, újra tárcsáztam Austint. Vagyis csak akartam, mert ez a tuskó -már nem tudok rá szebb szót használni- odajött kivette a telefont a kezemből és kinyomta.
-Justi-kezdtem volna bele a monológomba, de hirtelen, csak úgy -mint, ahogy az általában a hirtelennél történni szokott- megcsókolt. Csókja lágy volt és nem olyan erőszakos, mint ő. Szívem egy percre bedőlt neki és már majdnem átadta a testemet, de szerencsére az eszembe időben közbe szólt. Amekkorát csak tudtam ütöttem. Igen. Felpofoztam Justint. Nem érdekel, mi lesz a következménye. Elegem van abból, hogy folyton sakkban tart a testével, a csókjával. Majd hirtelen felindulásból ütni kezdtem a mellkasát és zokogni, miközben kiabáltam.

-Minden a te hibád. -ütöttem egy erősebbet a tenyeremmel.-Ha nem égetsz be előtte, nem megy el-vágtam oda még egyet.-Sőt, ha nem jössz ide akkor lenne minden a legjobb-vágtam oda egy utolsó, majd értetlen okokból mellkasához szorítottam fejemet, kezemmel szorosan átkaroltam derekát és zokogtam. Szememből csak úgy záporoztak a könnyek. Az nem lehet, hogy végleg elveszítsem Őt. Sosem gondoltam volna, hogy valaki szerethet és fontos lehetek neki. Talán ezért nem vettem észre, azt, hogy Austin tényleg szeretett. De én hülye az egyetlen embert is elüldöztem magam mellől, aki engem akart. Rám volt kíváncsi. Azt szerette aki én vagyok és elfogadott, úgy ahogy voltam. 

Ezen gondolatok után tekintetem végig futtattam Justinon aki mindvégig kedvesen simogatta a hátamat (?), kihámozta magamat izmos, védelmező karjai közül, majd a telefonom felé néztem.

Shan, ne!-szólt oda Justin, de nem érdekelt és telefonom felé indultam. Nem akartam csak így feladni. Ennyivel nem lehet vége. 

Este, Justin szemszöge:

Délután próbáltam vigasztalni Shannont, elég kevés sikerrel. Pedig szerintem tökre kedves voltam. Már persze, nem azért, hogy neki jobb legyen, de ha ilyen helyzetben egy lány mellett vagy és kedves vagy vele akkor sokkal hamarabb lefekszik veled, mint amúgy. Így megy ez, próbálkozni kell. Aztán mikor ráeszméltem, hogy ebből itt semmiféle szex nem lesz ott hagytam. Lementem kajálni, mert már eléggé éhes volt. Pizzát rendeltem, 2 okból kifolyólag. Az első és legnyomósabb: semmi kedvem nem volt főzni a második kevésbé nyomós érv, pedig, hogy finom a pizza. Mielőtt véglegesen megrendeltem volna felkiáltottam Shanonnak, hátha kér valamit.

-Shannon, rendelünk! Gyere és válassz!-küldtem még egy félmosolyt is, amit persze nem láthatott. És most jön a kérdés, hogy hogy lehettem ennyire édes, kedves és cuki, hogy megkérdeztem? A válasz: belém is szorult emberség. Na de ha nem válaszol, nem fogom kétszer kérdezni. Ha ennyire lusta, hogy válaszolni se válaszol éhen marad.

A rendelésem leadása után a nappaliban lévő televízió előtt foglaltam helyet és megnéztem a kedvenc sorozatomat a Simpson családot. Szerencsére két rész is volt egymás után, így pont amikor vége volt megjött az étel. Gyorsan magamra kaptam egy nadrágot, majd az ajtóhoz léptem. Az ajtó melletti tükörben még gyorsan megigazítottam magamat, mert sosem lehet tudni kivel találkozik az ember, majd ajtót nyitottam. Nagy meglepetésemre nem a pizza jött, hanem jó barátaim Lil Twist és Za. Gondolkodás nélkül lepacsiztam velük, majd beljebb invitáltam őket és a kanapén kezdtünk beszélgetni.

-Mizu van tesó? Mész ma valahova?-kezdte egyből Twist, mint várhattuk. Egy percre sem tudja befogni a száját. Valamit mindig magyaráz.

-Semmi, rendeltem kaját, azt hittem az jött.-mondtam röhögve.

-Aha, mindegy.-rendezte le ennyivel Za.-Figyelj, lesz ma egy őrületes parti a Viktoria Streeten nincs kedved jönni?

-Lesznek csajok, pia és khm-köszörülte meg a torkát az idősebbik Lil fivér, Twist- amiből egyből tudtam mire gondol.

-Hmm, bro-kezdtem volna bele mondatomban, de épp ekkor csöngettek.-Pillanat!-hagytam el a helységet, majd kifizettem és elvettem a pizzát.

Egyensúlyozva vittem el az asztalig az óriási adagot, majd egyből lecsaptam 3 szeletre. Ennyitől már talán nem leszek éhes. És, mint, ahogy gondoltam a következő pillanatban már ott is termettek a testvérek és jó ízűen falatoztak a pizzámból.

~Körülbelül, másfél órával később

-Shannon!-kiabáltam miközben egyre feljebb értem a lépcsőn így egyre közeledve a szobájához. Mikor beléptem egy percre ledermedtem. Ilyet még azelőtt nem láttam és olyan volt, mint egy horror filmben, ahol megszáll valakit az ördög. Shannon a plafont bámulta, sűrűn pislogott miközben egy-egy könnycsepp folyt le arcára.

Teste nem mozdult, ezért közelebb léptem hozzá és megtapogattam. Erre sem reagált.

-Shannon, most elmegyek.-mondtam neki de mintha meg sem hallotta volna. Még jobban megijedtem. Ilyen még sosem történt velem azelőtt.

-Jól vagy?-simítottam karjára. Végre mondott valamit, amiből tudtam, hogy közöttünk van még.

-Hagyjál!-Bár ezt az egy szót is úgy mondta, hogy rám se nézett. Két pislogás között mondta nagyon halkan, sőt, inkább suttogva.

Nem érdekelt. Most, hogy beszélt végre elmehettem. Már megijedtem, hogy itthon kell maradjak miatta, mert valami baja van, de szerencsére nem. Úgyhogy boldogan futottam le a lépcsőn, kettesével véve a fokokat, majd a testvérre párra pillantva jeleztem tekintetemmel indulhatunk.

Shannon szemszöge:

A nap hátralévő részét gondolkodással töltöttem. Mi van, ha sosem látom már viszont? Miért kell mindent elrontanom? Miért tettem ezt vele? Utálom magam. Bárcsak visszacsinálhatnék mindent. Teljesen máshogy lenne minden. Mindennap átölelném és elmondanám neki, mennyire is szeretem, és hogy szükségem van rá. Bárcsak újra látnám. Legalább csak egyszer amíg elmondom neki, hogy szeretem.

Mikor már kiszáradt a szemem kénytelen voltam felkelni. Szép lassan lementem a lépcsőn a konyhába. Engedtem egy pohár vizet, majd egy húzásra kiittam mind. Szomjam nem enyhült, így még eggyel ittam.

Közben gondolatok ezrei cikáztak a fejemben. Minek élek még? Nincs aki szeressen, s az egyetlen aki volt elüldöztem. Az életemnek nincs értelme nekem pedig célom. Érdemes így folytatni a földi életemet?

Hol van most anyám, akivel megbeszélhetnék mindent és akinek kisírhatnám a szívemet? Persze, hogy a pasijával. Ha úgy nézzük, anyám sincsen. Még egy ok, hogy elhagyjam az élők sorát. Remek. Egyre jobban állok.

Teli engedtem a kádat forró vízzel, majd az összes ruhámat a mosógépbe tettem. Fokozatosan merítettem testemet a vízbe. Először egyik lábamat tettem bele, majd a másikat. Szép lassan az egész testemet víz borította. Ekkora eszembe jutott valami. Mennyivel könnyebb lenne elmenekülni a problémák elől, ha most "véletlenül" megfulladnék. Hmm, nem is rossz ötlet. Elmúlna az összes fájdalom ami szívemet nyomja. Megszűnne az a probléma, hogy Justinnal kell éljek. Nem piszkálni többet. 1-0 a fulladásnak. De nem tehetem. Akkor hogyan mondom meg Austinnak, hogy szeretem és sajnálok mindent? 1-1. Nem tudom mit tegyek. Kipróbálom milyen a víz alatt .. Szemem becsukom, fülembe bedugom két ujjam, nehogy belemenjen a víz. 30 másodperccel később már ismét a felszínen úsztam. Mellkasom gyorsan mozgott fel s alá. Szám nyitva és mélyeket lélegzem. 2 perc is kelhetett, mire szervezetem megnyugodott. 

De aztán ismeretlen okokból vezérelve még egyszer lemerültem, de abból már nem jöttem fel ilyen könnyen. Emlékszem, most tovább voltam lent, de aztán hirtelen elsötétedett minden körülöttem..

Justin szemszöge: 

Az utca elején járok. Fogalmam sincs mi van velem. Eljöttem a buliból. Egyszerűen nem voltam képes jól érezni magamat. Egyfolytában Shan járt a fejemben. Nem hagyott nyugodni, hogy úgy láttam. Be kell valljam, aggasztott az állapota. 5 perccel később halkan teszem le a kulcsokat a szekrényre, majd fél hangosan elkiáltom magam:

-Haza értem!

Válasz nem jött. Remélem Shannon nem csinált semmi hülyeséget. Olyan furcsa érzésem van. Ilyen még sosem történt velem, de úgy érzem, mintha valami baja esne. Már persze nem akarom az ördögöt a falra festeni, de ez az érzés nagyon nyomasztó. 

Kissé idegesen téptem fel szobája ajtaját, majd mikor nem találtam ott mintha ágyúból lőttek volna  futni kezdtem. Szép sorjába az összes emeleten lévő helyiségbe benéztem, de sehol nem láttam. Már nagyon kétségbe voltam esve, mikor végre rátaláltam a fürdőszobában. A kádban feküdt. Lelkem kicsit megnyugodott egy pillanatra, de amint megláttam, hogy egész testét víz fedi máris nem voltam olyan nyugodt.

Gondolkodás nélkül kaptam ki testét és kezemben egészen ágyamig vittem. Szája kissé lilás volt már. Tudtam mit kell tennem..

Sziasztok! Hivatalosan is vége a szünetnek, remélem örültök. A rész kicsit depis lett, de kell ez is a folytatáshoz. Ez amolyan átkötés. Pont, mint mikor a vonat sínt vált, hogy elérje a célját. Na jó, több ilyen metaforát nem használok, de ez csak úgy jött belőlem :D Mint látjátok a design is megváltozott kicsit. Mi a véleményetek róla? Örülnék minél több véleménynek, remélem a kommentárok száma meghaladja a 10-et. Bár -saját hatás körömben- úgy döntöttem innentől nem érdekel a komik száma. Majd ha már egy sem lesz akkor abba hagyom, de amíg van aki olvassa addig írom :) Ja egy dolog. A díjak menüpont alatt, aki szeretne jobban megismerhet a feltett kérdések alapján és akinek van saját blogja görgessen a végéig, mert továbbküldtem néhány díjat. Szeretlek titeket, sok puszi!

Chapter Twenty-Five

1 perccel később mosolyogva, boldogan tértem vissza szobám falai közé. Úgy éreztem végre erős voltam vele szemben és megkapta. Megkapta, a képébe vágtam mekkora egy senki valójában. A következő kihívás, már csak annyi, hogy maradjak is ilyen erős előtte. Hogy miért kihívás ezek után, amit művelt velem? Azért, mert vonzódom hozzá. . Vonzódom a testéhez, a –mint most napvilágot látott- megjátszott személyiségéhez, az illatához a hajához, Justinhoz. Nem tudom, miért van ez, de nem tudok ellene mit tenni. Csak próbálkozom. Próbálkozom erős maradni és kitartani az álláspontom mellett.

Austin  szemszöge:

indítsátok el!

Csalódottság és szomorúság. Ez az a két szó ami leginkább jellemez most engem. Annyira csalódott vagyok. Nem gondoltam volna, soha az életbe, hogy Shannon lefekszik Justinnal. Annyira védtem és óvtam tőle. Nem akartam, hogy úgy járjon, mint a többi csaj a suliban akikkel már lejátszotta ugyan ezt a forgatókönyvet. 

Elcsábítja őket, lefekszik velük egyszer. Lefekszik velük kétszer, háromszor és így tovább. Nem sokkal később a lány bejelenti, hogy belezúgott ebbe a kis hülye gyerekbe, mire ő ott hagyja őt és keresi a következő "játszópajtását." Jobb esetben a csaj 1-2 hónap után elfelejti és túl lép rajta, de már arra is volt példa, hogy a csaj titkon Justinnal "maradt". Vagyis a kettejük között lévő szexuális kapcsolat maradt meg, ami úgy szintén hamarosan megszakadt, mikor Justin több lánnyal egyszerre "élte" az életét.  Ezért féltem Shant. Nem akarom, hogy vele is ez legyen és depressziós legyen egy ilyen senkiházi miatt. 

Próbáltam elzárni tőle, vagy hatással lenni rá, de mind hiába. Tudtam, éreztem valahol mélyen, hogy vele is meg fog ezt történni. Ő még ugyan nem érzi, de nagyon megfogja sínyleni.

De van itt még valami, ami miatt nagyon óvtam Justin elől. Fogalmazzunk úgy, hogy inkább valaki. Soha nem mondtam és nem is fogom elmondani senkinek, de már az első pillanatban, amikor megláttam a házuk előtt beleszerettem. Az már csak hab volt a tortán, hogy barátok lettünk. Eleinte feszélyezve éreztem magam és nem tudtam, hogy viselkedjek a társaságában. Vajon küldjek neki jeleket, vagy tartsam magamban amit érzek és legyek csak a barátja? Úgy döntöttem teszek egy próbát. Küldtem neki jeleket egy kis ideig, de mivel egyáltalán nem vette a lapot feladtam és lemondtam arról, hogy bármikor is úgy állhassak mellette, mint a barátja. A szerelem plátói maradt kettőnk között.. Csak remélni tudom, hogy egyszer ő is olyan szenvedéllyel néz a szemeimbe és mondja, hogy "Helo", mint én.

Amint hazaértem fáradtan rúgtam le a cipőt lábamról. Az óra már a 11-et is megüthette. A nappaliba pillantottam, ahol megláttam anyát, akit a televízió előtt nyomott el az álom. Lábujjhegyre emelkedtem majd halkan, osonva közelítettem meg az előbb említett személyt. Ráterítettem egy plédet majd puszit nyomtam homlokára. 

Megfordultam tengelyem körül, majd a konyhába vettem az irányt. Amikor kiértem végre rendesen lépkedtem. Kivettem egy poharat a felső polcról és teleengedtem vízzel. A konyhapultnak dőltem, majd egy húzásra kiittam az egészet, amit a pohárba töltöttem. Letettem a kis üveg tárgyat, majd felmentem az emeletre. 

Kimerültem terültem végig ágyam teljes hosszán. Szemeimet másodpercek alatt lehunytam és agyam ugyan ilyen sebességgel indult be. Egész végig Shan járt a fejembe. Belefáradtam abba, hogy mindig másodhegedűs legyek a "Justinkája" után. Annyi kárt tett benne, annyiszor bántotta és még is őt szereti helyettem, míg én mindig csak segítettem és támogattam bármikor, amikor csak szüksége volt rám. De akkor miért csinálja ezt? Miért őt szereti helyettem? Ezen gondolatok közt őrlődve nyomott el az álom.

Reggel ugyan olyan nyomottan ébredtem, mint ahogy lefeküdtem. Testemben olyan érzés keringett, mintha egy percet sem aludtam volna. Szombat van. A kedvenc napom a hét napjai közül. Ezen a napon mindig vidám ugrok ki párnám és takaróm fogságából. Ma nemhogy nem ugrottam, de még felkelni sem volt kedvem. Körülbelül fél óra után sikerült kikászálódnom és szem dörzsölgetve a zuhany alá jutnom.

Lassan folyattam magamra a jéghideg vizet. Tűszúrásként haladt végig testem összes pontján. Talán ettől egy kicsit éberebb lettem, de érzem, hogy nem vagyok jó formában. 

Tusolás közben megint Ő járt a fejemben. Nem hiszitek el milyen rossz, olyan emberre gondolni folyton akit viszonzatlanul szeretsz? S akárhányszor ígérem meg magamnak, hogy mostantól elfelejtem nem megy. Nem tudom kiverni az agyamból. Komolyan sokszor már azt gondolom, hogy kissé megőrültem miatta. Most viszont elhatározásra jutottam. Változás kell? Ám legyen. Innentől szabad lesz Shan és azt csinálhat Justinnal amit szeretne. Sok boldogságot nekik.

 Shannon szemszöge:

Másnap reggel a Nap sugarai ébresztettek. Na jó, az azért, hogy reggel erős túlzás. Miután gyorsan telefonom kijelzőre pillantottam meglepetten vettem észre, hogy már eltelt a nap fele. Unottan másztam ki ágyamból, majd a köntösömet óvatosan testem köré fontam. A nap első útja a konyhába vezetett. A szokványosnál kicsit hosszabb ideig tartott a lejutás, de hát reggel minden máshogy megy, nem?

Mikor elértem a kiszemelt helységet helyet foglaltam az egyik széken, majd az előbb asztalra helyezett müzliből öntöttem a tálamba egy keveset. Pár másodperccel később nyakon öntöttem tejjel majd mohón kezdtem magamba tömni a közkedvelt reggeli étket. Épp az utolsó falatokat rágtam amikor megpillantottam kócos hajjal, félmeztelen testtel a nappaliból előbújó karikás szemű Justint. Istenkém, hogy a frászba ilyen szexi? Amint észrevettem turbó sebességgel próbáltam menekülni a konyhából. Tudtam, ha közös helyiségben maradunk akkor nekem végem. 

Tányéromat pillanatok leforgása alatt "dobtam" be a gépbe, majd szapora léptekkel haladtam a lépcső felé. A legalsó foknál Justin megfogta csuklóm és enyhén maga elé fordított, majd így szólt:

-Hova-hova ilyen sebesen Mrs. Lane?-majd még gúnyosan fel is nevetett.

Én rá se pillantva menekítettem ki végtagom majd szó szerint felfutottam szobám rejtekébe.

A nap további részét semmit tevéssel töltöttem. Leginkább magazinokat olvastam az ágyamban vagy valami dvd-t bámultam.

~napokkal később:

Mivel már nem vagyok kórházban így újra iskolába járok. Ennek van jó és rossz oldala is. A jó oldala, hogy nem vagyok egyedül és nem unatkozom a rossz pedig, hogy tanulni kell. Világéletemben gyűlöltem bújni a könyveket, vagy figyelni a tananyagra. És még nincs vége. A rosszban a rossz(nálam ilyen is van), hogy Austin nincs suliba. Így meg sem tudom ezt az egészet vele beszélni. Ez nagyon zavar.

Hanyagul dobom el táskámat a ház másik sarkába és kiáltom el magam:

-Haza értem!

Válasz, mint mindig most sem érkezik. Most azonban van valami, ami jelen van pedig nem szokott. 

Justin gúnyos mosolya. Semmi kedvem leállni vele veszekedni vagy akár csak beszélni is. Próbálok "túl jutni" rajta, de követ. Egészen a lépcsőfordulóig. Mikor épp vágnám rá az ajtót lazán löki oda:

-Mahoneék költöznek drága. Észre sem vetted?

majd hangos röhögés közepette saját birodalmába lép és hangos ajtócsapódása ránt a valóságba. Gyorsan szaladok az ablakhoz és elkeseredetten veszem észre, hogy egy óriási kamion parkol legjobb barátom háza előtt.

-Nem! Az nem lehet. Csak így nem mehet el!-kiabáltam miközben száguldottam lefelé a lépcsőn. 2 pillanatba sem telt, már a bejárati ajtó előtt voltam és futni kezdtem. Austin körülbelül 400 méterre lakik tőlem. Tempómon gyorsítani kezdtem, mikor láttam, hogy a sofőr lehúzza a kamion hátsó részét. Sose voltam jó futó, de most minden bele kellett adnom.

Felbőg a motor, majd kifordul az óriási jármű. 

-Nem hiszem el, ez nem lehet!

Testem sebessége lelassul, térdemre támaszkodom és mohón falom az oxigént. Telefonomért nyúlok, amely zsebem mélyén lapul és tárcsázni kezdem a kék szemű fiút.

-Vedd fel, vedd fel!-könyörgöm neki.

-Halo?-szólt bele kissé elfojtott hangon.

-Nem mehetsz el. Kérlek-gyűltek könnyek a szemembe.

-Nem tehetek már semmit. És most le kell tennem. Még annyit, hogy nézd meg az éjjeli szekrényed második fiókját. Szia!

Ezzel a lendülettel le is tette a telefont. Nem tudom mi vezérelt, de mintha azonnal elmúlt volna a futás miatt érzett fáradságom. Fél pillanat alattam sarkon fordultam és futottam haza felé. Az ajtót szó szerint feltéptem, cipőmet lerúgtam magamról. Érzelmekkel teli szívvel mentem szobámba. Nem tudom mi fog fogadni. Talán hagyott valami ajándékot? Egy közös képet, nyakláncot? 

A felső ajtót úgyszintén feltéptem éjjeliszekrényem fiókját pedig zokszó nélkül kaptam ki. Mikor megláttam mi lapul a fiókban szemembe automatikusan könnyek gyűltek. Még fel sem nyitottam a kis borítékot, de furcsa érzésem volt.

Végig feküdtem ágyamon majd szemem magasságába tettem a levelet és olvasni kezdtem.

"Kedves Shannon!

Mire ezt olvasod, már valószínűleg nem leszek a városban. Mivel az utóbbi időben elég rossz volt a kapcsolatunk, nem volt alkalmam elmondani, de anya kapott egy álláslehetőséget Miamiban. Körülbelül egy hónapja tudhattuk meg, de nem akartam, hogy elmenjünk. Itt hagyni téged, akit mindennél jobban szeretek? Nem, nem! Szóba sem jöhet. Nem tudtam volna elképzelni, de változtak a dolgok. Van még egy dolog amit nem mondtam. Valójában ezt még most is félek elmondani neked, mert nem tudom, hogy reagálsz, de ha most nem teszem meg akkor sosem fogod tudni. Az első pillanattól kezdve szerelmes voltam beléd. És amikor legjobb barátokká váltunk az keserédes érzés volt. Nem tudom, hogy viselkedjek, mit tegyek, hogy észrevedd: SZERETLEK! Próbáltam többféle módon, de egyik nyelven sem értetted meg, így lemondtam arról, hogy egy pár legyünk valaha is. De még barátként és kötelezettségemnek éreztem, hogy megvédjelek a bántalmaktól, ám Te Justint választottad helyettem. Ő még nagyon sok bajt fog rád hozni, amit én mind előre megmondtam neked, de minden ember a maga kárán tanul, nem tudok mit tenni. Szeretlek, de nem megy így tovább. Miután kiderült, hogy lefeküdtél vele úgy éreztem, mint aki hasba rúgtak. Pont vele? És még játékszerként is használtál engem. Fájt, hogy ezt tetted, ezért úgy döntöttem mind a kettőnknek úgy lesz a legjobb ha elmegyek. Szeretlek és ezen semmi sem fog változtatni. Legyen szép életed és teljesüljön, minden amit csak szeretnél!

Szeretettel:

Austin"

-Úr isten! Austin Carter Mahone! Én is szeretlek! a levelet fejemre ejtettem és sírni kezdtem. Hogy lehet egy fiú ennyire édes? És én pedig elszalasztottam. Hagytam elmenni. 

Sziasztok drágák! Remélem tetszik a rész és elégedettek vagytok vele. Az esetleges hibákért elnézést, de most nem volt időm átnézni. Van egy dolog, amit szeretnék elmondani nektek. A blogot egy kicsit szüneteltetem. Úgy érzem, hogy most a nyári szünet (vagy nem tudom) mi miatt, de egy kicsit hanyagoljátok a blogot. Az előző részhez is csak 8 (!!) kommentárt kaptunk, amikor ezelőtt simán összejött 17-18 is. A következő rész nem tudom mikor, de fog jönni. Sok puszi nektek♥

Chapter Twenty-Four

Amit mondott az fájt, de nem szabad kimutatnom. A helyzet miatt letaglóztam egy kicsit, de összeszedtem magam. Hogy merte megint megtenni velem? Azt tudom, hogy amit tőlem kap, azt nem fogja zsebre tenni. Majd megmutatom, hogy én is tudok bunkó lenni.
- Ohh, ha már ezt így kijelentetted, akkor most én is mondok neked valamit. - felnevettem, majd folytattam. - Direkt feküdtem le veled, tudtam, hogy valami tervet megint kitalálsz.
Justin mosolya lehervadt arcáról. Csak meredt rám a nagy, kikerekedett szemeivel. Pupillái kitágultak, hirtelen nem tudta mit vágjon vissza. Így megint rám került a sor, tehát én szólaltam meg.
- Nehogy azt hidd, hogy csak úgy lefeküdnék - simítottam tarkójára. - Veled. - nevettem el magam.
Láttam rajta, hogy szétszedi az ideg, de lenyugtatta magát. Nyelt egy nagyot, majd rám nézett, és újra visszafestette magára az idegesítő, kielégült mosolyát.
- Azért mégis tetszett.
- Inkább az tetszik, hogy mehetünk haza... szóval taposs a gázra! - vigyorogtam.
Justin idegesen indult el. Ez már tetszik. Mostantól én irányítok. Nem fog többször átverni, nem fogom magam bedobni neki. Igaz a kis tervéről nem tudtam, de muszáj volt belekezdenem a visszavágásba. Sőt, nagyon is bántott és még mindig bánt a dolog. Útközben eszembe jutott egy fantasztikus elképzelés. Remélem sikerül megvalósítanom Justinnal szemben.

Hazaérve boldogan szálltam ki abból az autóból, amiben Justinnal megint lefeküdtem, és már többször nem fog megesni. Kiszedtem a cuccaimat, amit a kórházban összeszedtünk és indultam is a ház bejárata felé. A srác előttem ment be, látszólag idegesen.
- Mi van, Bieber? Nem tetszik, ha nem te nyersz. - gondolatomon felnevettem. De ezt rögtön be is fejeztem, amikor az ajtó pont rám csapódott. Kinyitottam azt, majd gyorsan felszaladtam a szobámba. Ledobtam a cuccaimat, aztán gyorsan feldugtam töltőre a telefonom, mivel lemerültem. Írtam egy sms-t legjobb barátomnak.

Címzett: Austin
Szia! A segítségedre van szükségem. Átjönnél? :)

Két perc se kellet, jött az üzenet. Gyors megnyitottam, mert kíváncsi voltam mit válaszolt.

Feladó: Austin
Szia Shannon! :) Persze, de baj van?

Címzett: Austin
Majd elmondom, csak gyere!

Amíg barátom meg nem érkezik, lefürdök, összeszedem magam. A fürdés öt perc alatt megvolt. Közben a szobámba szaladtam a hajvasalómért, ekkor hallottam egy csipogást. Odaléptem a telefonomhoz, ami azt jelezte üzenetem jött.

Feladó: Austin
Rendben. 20 perc és ott vagyok, mert épp segítek anyunak. :)

Válaszoltam egy okéval, aztán szaladtam készülődni. Beszárítottam, majd kivasaltam a hajamat. Felkaptam egy farmer - koptatott rövidnadrágot, egy fehér LA-s felsőt. Mire kész lettem, csengettek is. Hirtelen kapcsoltam. Lefutottam, és ajtót nyitottam. Austin már lépett volna be, de kitoltam a küszöbön túlra. Magam mögött becsuktam az ajtót.
- Szia! - öleltem meg. Viszonozta, miután elengedtem, felvázoltam neki a helyzetet. Válaszképp csak felnevetett. Beléptünk a házba. Már kézen fogva sétáltunk befelé. Hallottam lépteket a lépcső felől.
- Itt az idő! - suttogtam barátomnak.
Megcsókoltam Aus-t, pont mikor Justin leért. A fiú, akivel smároltam, szorosan fogta a derekam, én pedig nyakát öleltem körül kezeimmel.
- Chh, úristen. - ment el mellettünk Jus.
Vigyorogva váltam el partneremtől. A gúnyolódó fiú után néztem, aki a konyhába tartott. Utánamentem, Aus pedig követett engem. Elől voltam, ő a hátam mögött, közben fogtuk egymás kezét. Mikor beértünk a célba vett helyiségre, újra a nevetés tört rám, de kívülről csak mosolyogtam, elég szélesen.
Bevallom ez irtóra szórakoztató, ahogy Justinnal cseszhetek ki. Elterveztem, hogy visszavágok neki, méghozzá a hozzám közelálló fiú segítségével. Kíváncsian várom majd a kiakadását. Hihetetlenül jól esett látni a megdöbbent arcát a kocsiban, és a feszültségét. Csak remélni tudom, hogy ezekhez hasonlókat tudok kihozni belőle. Legfőképp meg szeretném mutatni neki, hogy nem olyan lány vagyok, akit egyszer, kétszer és többször ágyba lehet vinni. Nem ribanc vagyok, vagy egy Barbie baba, amivel kedvére szórakozhat.
- Szomjas vagy? - fordultam a mögöttem lévő felé. Átöleltem derekát, s mélyen szemébe néztem.
- Aha. - bólogatott hevesen.
Ekkor megcsókolt. Ajkaink összeforrtak és szinkronban mozogtak. Lehunytam a szememet, s élveztem a pillanatot. Remélem Justin pont annyira élvezi a helyzetet, mint én. Gondolom belülről forr az idegtől. Ha így folytatjuk, ki fog belőle törni. Lassan elváltunk egymástól, majd innivalóért mentem. Amikor megfordultam Jus beleütközött a vállamba, amit éreztem, hogy direkt tett. Cselekedetén felnevetett. Nem törődtem vele, továbbálltam. Austinnal csináltunk pattogatott kukoricát, kólát, chipset készítettünk a nappaliba, mivel úgy döntöttünk mozidélutánt tartunk, itthon. Közös beleegyezéssel a Barátság extrákkal című filmet nézzük meg. Be is fészkeltük magunkat. A film alatt hallottunk lépteket, meg persze hangokat is. Ezért én Aus mellkasán pihentem meg, ő a derekamat ölelte és néha váltottunk egy kisebb csókot. Jelenpillanat itt mászkál lent, úgyhogy vettünk egy mély levegőt, majd rátapadtunk egymás ajkaira. Éreztem, hogy valaki mellettünk van, a kanapé mögött. Jól is éreztem.
- Még csókolózni se tudsz, ember! - röhögött fel Justin. Szétváltunk, aztán mindketten felé tekintettünk.
- Törődj a ribancaiddal inkább! - vágta neki oda a másik srác.
- Nincs kedvem. - vonta meg vállát. - Különben meg épp egy seggfejjel foglalkozik. - nézett hosszú percekig rám, majd Austinra.
- Én nem te vagyok, hogy szórakozok vele. - állt fel barátom.
- Szerintem egészen eddig arra vártál, hogy megdöngessed, de... - nevette el magát Biebs. - nem fog sikerülni! Belém van esve a csajszi, mindennap rám mászik, és lenyomunk egy jó szexet. - vigyorgott önelégülten. Az az idegesítő vigyora. A falhoz tudnám baszni a gyereket, főleg amit most mondott, esküszöm nekimegyek.
- Te miről beszélsz? - álltam fel, és odaléptem hozzájuk.
- Nem hiszem. Shannon nem ilyen. - rázta meg fejét Aus.
- Csak azért mondod, hogy jó benyomást keltsél benne és kúrjatok egy jót. Csak hogy Shannon az én szolgálatomra áll. - ölelt át oldalról ez a bunkó.
- Nem állok én senki szolgálatára, főleg a tiedére nem! - löktem el magamtól.
- Jaj, cicám! Akkor ezt mivel magyarázod ki? - kaján vigyorral mutatta meg a nyakán lévő harapást. Teljesen lefagytam. - És ezt? - húzta fel pólóját, s felénk fordult háttal. Az említett testrészén kisebb, halvány piros karmolások voltak. Az est miatt, tudom. Hisz Justin hátába vájtam körmeimet, amikor csináltuk. Nem tehetek róla, de nagyon jó volt. Csakhogy ezt nem fogom hagyni, hogy megtörténjen még egyszer. Gondolataimat rögtön el is hessegettem.
- Mi van? - nézett rám összeráncolt szemöldökkel és homlokkal Austin.
- Ja, és erre is teljesen rá volt gerjedve. - simított végig kockás hasán.
- Mekkora ribanc vagy, Shannon. - fordult meg tengelye körül a sötétbarna hajú fiú, majd a főbejárathoz vette az irányt.
- Baszódj meg Justin, amilyen szemét vagy! - szó szerint vágtam neki a falnak, akkorát löktem rajta idegességemben. - Austin, várj már! - mielőtt kimondtam volna, becsapta előttem az ajtót. Remek. Egy nap kétszer is rám csukják az ajtót. Justin viszont most mérhetetlenül felidegesített.
- Austin! - kiabáltam utána.
- Mi van? Hagyjál békén! - állt meg, s felém nézett.
- Most te komolyan annak a köcsögnek hiszel? - álltam meg előtte.
- Egyet mondj! Amikor lefeküdtél vele, bedobtad magad vagy ő kényszerített? - erre a kérdésére a legkevésbé nem számítottam. Teljesen elöntött a pír, nem tudtam mit válaszoljak. Zavaromban szólásra bírtam a számat, ám nem jött ki semmi értelmes hang rajta.
- Tudtam... És kétszer is. Ezek szerint nem hazudott az a 'köcsög' - hangoztatta ki az utolsó szót.
- De Austin, én nem... - folytattam volna a beszédemet, de közbevágott.
- Felejts el! Többet ne számíts rám! - hagyott ott a házunk előtt.
Most vegyes érzelmek kavarognak bennem. Austin azt hiszi ribanc vagyok, mert Justin kétszer is átvert, bedőltem neki és lefeküdtünk. Elveszítettem a legjobb barátomat. Ez az összes az miatt a nagyképű, nőcsábász pöcs végett van. Miért kellett nekem őt megismernem? És anyámnak az apját? Most nem lennének ezek a gondok.
Idegesen vágtam be az ajtót, s indultam meg a nappaliba. Utam közben próbáltam magam lenyugtatni, kevesebb sikerrel. A keresett személy a kanapén döglött.
- Szia, cicám! - vigyorgott rám.
- Tisztázzunk valamit! - ültem le mellé. - Nem vagyok a cicád, se a ribancod. Nem vagyok semmid.
- Csak a szextársam. - ült fel rendes ülőpózba. Ekkor lekevertem neki egy hatalmas nagy pofont.
- Mégis mit képzelsz te? Ki vagy te? Kurvára szánalmas vagy. Bunkó, seggfej, nemtörődöm. És ha nem tetszik a rendszer, lehet takarodni. - mutattam az ajtó felé.
- Uhh, de feszült valaki. - rázta meg a fejét. - Tudod.. tetszik, ha ideges vagy. Olyan aranyosan csinálod, és nem csak ezt! - simított arcomra. Szavaival majdnem megpuhított, de nem engedtem magam. A szemem előtt láttam az előbb történteket.
- Szállj le rólam! Szállj ki az életemből, mert nem tudlak elviselni! Néznél magadba egy pillanatra is, meglátnád, hogy egy Senki vagy! Senki nem számíthat rád, nem bízhat benned senki, mert te csak kihasználod az embereket. - mondtam neki közömbösen. Láttam arcvonásain, hogy megenyhülnek és elgondolkodik. Fejét lehajtotta, majd nekivágódott a kanapé háttámlájának.
- Szánalmas vagy Justin Bieber! Azt hittem, hogy megváltoztál, de ugyanolyan vagy mint a kórházban töltött napok előtt. - álltam fel. Elindultam fel a szobámba. Láttam, hogy Justin még elvágja a távirányítót a helyiség sarkába.
Muszáj volt már elmondanom neki, hogy milyen is valójában. Idegesített a viselkedése, egészen idáig. De még a jelenléte is irritál, még most is. Ezért jöttem el tőle. Mit várt? Hogy elmondom milyen, és a nyakába borulok, hogy változz meg a kedvemért? Ez felejtős. Rögtön űzze ki a gondolataiból a velem együtt töltött perceket, és a rólam szólóakat is. Ami csak velem kapcsolatos verje ki a fejéből, felejtsen el! Én is ezt teszem. Rohadtul megbántott, és most telt be pohár. A legjobb barátomat elűzte mellőlem. Hogy lehet valaki ennyire aljas? Mostantól megpróbálok rajta átnézni, nem foglalkozni vele, nem szólni hozzá, főleg ha beszél hozzám. Mondjuk egy házban ez nehéz lesz.


A fejezetet csak is Nikinek köszönhetitek, aki fáradozott a rész megírásával helyettem. Mint látjátok a rész jóval hosszabb, mint amelyeket én szoktam írni és szerintem tartalmilag is többet mondó. A jövőben törekszem ilyen részeket írni és remélem tetszett csajok :) Szeretünk titeket♥