Chapter Twenty-Seven

Ágyam teljes hosszán végig fektettem, majd lábai alá párnákat tettem. Ezzel javítva vérének keringését. Éreztem, amint szívem annyira szaporán és erősen ver, hogy majd' áttöri bordáimat. Kicsit féltem a következő lépéstől. Komolyan, úgy éreztem magam, mintha egy kisgyermek volnék. Féltem, hogy bármely lépésemmel még nagyobb kárt teszek benne. Féltem mindentől, pedig nem vagyok ilyen. Miért történik mindez velem? Félek, hogy elveszítem. Na, ne. Hisz én már senkit sem tudok szeretni a sok csalódás után. Nem tudok úgy nézni a nőkre, ahogyan kellene. De most mégis azt érzem, hogy nem akarom, hogy itt hagyjon. Szükségem van rá, talán. Az őrlődés közben eszembe jutott, hogyha magammal beszélek azzal neki nem segítek. Tennem kell valamit. Döntöttem. Arra kell hagyatkozzak, amit a filmekben láttam. Biztos nem akkora marhaság, ha már képernyőre tették. Remélem. Így, hát finoman ütni kezdtem arcát. Először egyik, majd másik oldalról. Aztán próbáltam olyan helyzetbe "rakni", hogy a torkán akadt víz kifelé tudjon áramlani. De ehhez fejre kéne állítanom. Ez így nem lesz jó. Nagyon nem. Gondoltam magamban miközben reflex szerűen megütögettem a hátát is. Pont, mint amikor valaki félre nyel. 

Kétségbeesetten próbálkozom már egy jó ideje, de még mindig semmi. Feladjam? Ne adjam? Nem tehetem. Nem hagyhatom, hogy miattam halljon meg. Mondta az eszem, de testem mást mondott. Kezeim lecsúsztak Shan bársonyos bőréről és mellé feküdtem, majd halkan beszélni kezdtem hozzá. Miközben ujjaimat ökölben lévő kezére simítottam. Majd nagy ujjammal gyengéden simogatni kezdtem.

-Csak megakartam fogni a kezed-suttogtam, mintha ettől változna valami vagy hallaná.-Tudod, nem vagyok ám mindig olyan kemény és erőszakos.-folytattam-Csak valakik azzá tettek és már nem tudok más lenni. Félek attól, hogy szeressek valakit újra. Tudod?-majd egy kicsit még jobban rászorítottam kezére ujjaimmal-De, Te más vagy. Nem tudom, hogyan kezeljelek. Hisz úgy érzem fontos vagy nekem. De el akarlak taszítani magamtól, mert nem akarok újabb fájdalmat. Már kaptam eleget. Nem kell újabb.-itt kis ideig nem mondtam semmit, csak néztem az ablakon bevilágító Hold fényét. Nem kell sok idő, hogy szívem legmélyén lévő gondolat, érzés is a felszínre törjön. Hál istennek még időben.-Hát nem érted Shannon? Azért vagyok veled ilyen, mert szeretlek.
Ahogy ezt kimondtam hirtelen valami furcsát éreztem. A kéz, amit úgy szorongattam megmozdult. Ujja lágyan kezdte simogatni az enyémet. Ledöbbentem.

Miután megéreztem édes ujját arcára pillantottam és láttam, ahogy lassan rebegni kezdenek pillái, majd kinyílik a szeme. Kezemet rögtön kikaptam övéi közül és éreztem, hogy ismét rideggé válok.
-Jus..Justin. Mi történt velem?-ült fel lassan ágyamban miközben hirtelen mozdulatokkal fejéhez kapott.
-Ügyesen sikerült megfürödnöd. Nem emlékszel?-sétáltam keresztül a szobán, majd zsebre dugtam kezeimet.

Shannon szemszöge:

-Justin. Legalább, most ne légy már ilyen undok, nekem ehhez nincs erőm.-mondtam neki alig hallhatóan, majd fogtam magam, felálltam és ki akartam onnan menni. De egy lépést sem tudtam, mert mihelyst felálltam, észrevettem, hogy nincs rajtam ruha. 

-Hol vannak a ruháim?-váltottam most már kicsit erősebbre a hangom miközben szemöldököm az égig szaladt és próbáltam meztelen testem  lepedővel takarni.

-Honnan tudjam?-vágta hozzám ezt a két szót, még csak rám se pillantva.

-Jó, tudod mit? Rohadtul elegem van már a hülye flegmázásodból.-dobtam meg egy párnát, majd  úgy, a lepedővel körbe tekerve vonultam ki a szobájából (?).-Ja és amúgy meg, elég rendesen benne volt a kezed abban, hogy elindultam "fürödni"-változtattam el hangomat úgy az utolsó szónál, hogy érezhető legyen, hogy hogyan is értem. Majd becsaptam magam után az ajtót is.

Már annyira elegem van belőle. Még olyankor is bunkó, amikor ilyen dolog történik velem. De várjunk, csak. Egyáltalán, hogy került ide? Nem úgy volt, hogy elmegy valami flancos buliba? Gondolom nem 1-2 órásak az ilyen bulik? Minek jött haza? Minek kellett kiszednie abból a rohadt kádból. Nem bírom már tovább a pofáját.

Itt állok a bejárati ajtó előtt, zsebemben 200 $-ral és útnak indulok. Eldöntöttem, hogy elmegyek Austinhoz Miamiba. Ha oda érek, csak nem fog már visszaküldeni vagy ilyesmi? És végre mindent rendezhetek vele. Azt hiszem. Nehéz elindulnom, mert tudom, hogy hosszú lesz az út és semmi sem biztos. De úgy érzem még mindig jobb, mint Justinnal maradni. Így hát indulok.

Justin szemszöge:

Istenem. Hogy ez a csaj, nem tud a seggén maradni legalább 5 percre. Nem hiszem el. Épp nyugodtan telefonálok a szobámban, mikor hirtelen arra leszek figyelmes, hogy becsapódik a bejárati ajtó.

-Ahha. Oké..

Igen. megcsináltam már, csak hagyjál.

Nem fogod fel, hogy nem érdekel?-mondtam Connornak, majd ingerülten nyomtam ki a telefont. Connor a tanuló társam. A suliban rendelték ki mellém, mivel ő az iskola legjobb diákja vagy mi és mindig azzal fáraszt, hogy megcsináltam-e már ezt a feladatot vagy azt a feladatot, holott tudja, hogy a dombra épített tíz emeletes tetejéről szarom le a sulit. Leszaladtam a lépcsőn, majd bele ugrottam cipőmbe és felkaptam a kulcsokat.

Idegesen tolattam ki a garázsból, majd lassan mindenhova figyelve haladtam az úton. Néztem jobbra, balra de sehol sem láttam. Már átkanyarodtam a következő utcába, mikor végre megpillantottam. Akkor is már az utca végén járt. Uram atyám. Milyen gyorsan gyalogol ez a csaj, el sem hiszem. A gázra tapostam és másodpercek alatt utol értem. Leengedtem az ablakom, majd mellé hajtottam a kocsival és visszább vettem a sebességből.

-Szállj be, kislány!-küldtem felé egy mosolyt, majd visszapillantottam az útra.

-Azt várhatod, szép fiú!-kacsintott rám, majd sétált tovább.

-Hmm, szép fiú. Ez tetszik!-húztam kicsit az agyát és még mindig követtem a kocsival.

Tekintetem továbbra is az út és közötte cikázott.

Az előző mondatomra csak egy mosoly volt a válasz, majd tovább ment.

-Hé, Shan. Szállj be! Mindkettőnknek könnyebb lesz úgy!-erőltettem mosolyt arcomra, de belül kétségek gyötörtek.

-Nem. Sosem megyek vissza hozzád!-kezdett emelkedni a hangja-Nem érdekelsz. Elegem van belőled. Fogd fel és hagyj végre békén.-ordított már a végére és a sírás is kerülgette.

Tudjátok én az a fajta ember vagyok, akit 1 mondattal is fel lehet idegesíteni. Sőt azzal is ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy én akarom. Most így lett és elvesztettem a fejemet. Előrébb hajtottam az autóval, majd leparkoltam. Kiszálltam  és megindultam Shannon felé. Próbált kitérni előlem, de nem hagytam neki.

Mikor odaértem elé léptem, megszorítottam mindkét felkarját tekintetemet övébe fúrtam, majd suttogni kezdtem.

-Beszállsz és ennyi!

-Hülye vagy engedj el!-kiabált rám, ami csak olaj volt a tűzre. Még jobban megszorítottam kezeit, majd átdobtam vállam felett és térdhajlatánál összekulcsoltam a kezemet és a kocsihoz cipeltem. Ő közben persze végig ütötte a hátamat és kapálózott, hogy tegyem le, de nem tehettem. Hisz akkor elmegy. Nagy nehezen bepakoltam a kocsiba, majd én is beültem és bezártam az ajtókat. Feszített tempóval haladtunk haza fele. Duzzogva szállt ki a kocsiból is indult el befele. Levágta cipőit, majd megvárta míg én is beérek. Majd egyből nekem esett.

-Hogy képzeled, hogy betuszkolsz egy kocsiba? Hmm? Ez emberrablás is lehetne, remélem tudod. Simán fel jelenthetnélek. Annyira elegem van már belőled. Nem értelek. Mi a fenéért nem hagysz elmenni végre?

Nem tudtam mit mondjak erre? Azt láttam legjobbnak, ha befogom a száját. Számat erőszakosan nyomtam övének, majd nyelvem szinte rögtön harcolni kezdett a bejutásért.

Az első pár másodperc után Shannon eltolt magától. Próbáltam úgy csinálni, mintha nem érdekelne és folytatni akartam tovább, de mindig eltolt.

-Justin! Nekem ez így nem megy!-tolt el végleg testétől.

-Pedig hányszor ment már-vettettem oda kissé flegmábban, mint akartam.

-Na, látod. Pont ezért nem megy.-csapott karomra.

Én csak felvontam szemöldökömet és vártam, hogy folytassa.

-Egyfolytában piszkálsz, és flegmázol. Aztán erőszakoskodsz. De aztán utánam jössz most is. Azt sem tudom, hogy haza hogy kerültél, mert elvileg bulizni voltál. Sosem szoktál haza jönni, most még is. Most akkor mégis mi a francot gondoljak?

Elgondolkodtam szavain. És nem tudtam mást tenni. El kellett mondjam. Képtelen vagyok tovább magamban tartani. De szóban nem megy. Legjobbnak láttam, ha eléneklem neki egyik dalomat, amely a Boyfriend címet viseli. Tökéletesen tükrözi az érzéseimet jelen pillanatban.

(magyar felirat itt)

-Hát ezért viselkedem így. Szeretlek, de ez nem megy ilyen könnyen, hát nem érted?-hajtottam le a fejemet, és azonnal megszüntettem a szemkontaktust amely végig kísérte a dalt.

Shannon szemszöge:

Szentséges szűz Mária. A nagy Justin Bieber nekem énekelt. Ráadásul nem is akármit. Szóval szerelmes belém. De akkor miért bánt folyamatosan? Miért olyan velem amilyen? A dal hallatán ezernyi kérdés járt táncot elmémben. De a kérdéseken kívül ott volt az a tudat is, hogy énekelt nekem ráadásul elég jó hangon. Tényleg nem is tudtam, hogy így tud énekelni.

-J... Justin-próbáltam megszólalni-De ha ezt érzed, miért viselkedsz így velem?-tettem fel a legelső kérdést ami eszembe jutott.

-Tud ez nem i..-kezdett volna bele monológjába, de hirtelen megcsörrent a telefonom.

Akaratlanul is kirántottam zsebemből, majd a képernyőre pillantva teljesen lefagytam.

Az elektromos készülék kijelzőjén a következő név állt:

-Austin!

Hello-belló csajosok! Miújság? Mint láttátok oldalt volt egy szavazás, amire hál istennek elég sokan szavaztatok is. Az eredmény magáért beszél. Na persze, azok amik ebben a részben történtek nem jelentik azt, hogy most akkor rögtön össze is jönnek. Izguljatok csak tovább ;) Egyébként szerintem most hamarabb jött a rész, mint egyébként aminek örülök. Viszont! A következő szakasz elég rázós lesz. Jövőhéten kezdődik a várva várt (szarkazmus) iskola és ezen kívül is "különleges" lesz számomra a következő hét, de azt már inkább nem részletezem. Nem tudom mikor teszem ki a következő részt. Várhatólag szerda körül, de nem ígérek semmit! Remélem tetszett a rész és elég hosszú lett. Köszönöm a 13 kommentet, sokat jelentenek nekem. Sok puszi és mindenkinek jó év kezdést és sok sikert!♥